rólunk

Lovas Balázs

forgatókLovas Balázsönyvíró. Pályafutása 1998-ban indult a Séta című nagyjátékfilmmel, melyért rögtön elnyerte az Országos Független Filmszemle második díját. Ezután számos nagy- és kisjátékfilm elkészítésében működött közre.
2001-ben Gödörben című forgatókönyve elnyerte a Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyvíró pályázat hazai fordulójának második helyezését.
2002-ben készült el a Tesó című film, melynek társ-forgatókönyvírója és rendezőasszisztense volt. Ezért a filmért 2003-ban elnyerte a Magyar Filmszemle Legjobb Fiatal Forgatókönyvírói díját. Kész Cirkusz című filmjét 2005-ben mutatták be a mozik.
Konyec című forgatókönyvéből Rohonyi Gábor készített filmet, mely 2007-ben elnyerte a Legjobb Műfaji Film Fődíját valamint az internetes közönségdíjat a 38. Magyar Filmszemlén, és szerte a világon forgalmazták, Japánban különösen nagy sikerrel.
Televíziós munkái közé tartozik az HBO megrendelésére készült Született lúzer című sorozat fejlesztése.

2010-ben Utolér (Run to Ground) című thrillere nemzetközi koprodukcióban került megvalósításra Dyga Zsombor rendezésében. Billog című agrárthrillere fejlesztés alatt áll Nyitrai Márton rendezésében.

Jelenleg a A Ház Ura (Lord of the Block) című forgatókönyvének megvalósításán dolgozik író-producerként, valamint az HBO Central Europe egyik készülő sorozatának vezető írójaként tevékenykedik.

Négy évig volt az ELTE filmelmélet szakán a forgatókönyvírói specializáció oktatója. Emellett oktatott már a Filmművészeti Egyetemen, a Budapesti Média Intézetben, ill. a Werk Akadémián. Saját kurzusát, a Fade In Forgatókönyvíró Iskolát 2005 óta vezeti.

A Central European Pitch Forum nemzetközi koprodukciós vásár ill. a Magyar Forgatókönyv Börze főszervezője, valamint a scriptbase.eu ill. forgatokonyvtar.hu online forgatókönyves piacterek kifejlesztője.

Korábban döntéshozó a Magyar Mozgókép Közalapítványnál, 2011 óta a Magyar Nemzeti Filmalapnál forgatókönyv-olvasóként tevékenykedik.

Forgatókönyv-konzultánsként több mint két tucat produkcióban működött eddig közre.

.